Hírlevél feliratkozás

Hírek

Alexander Girard Születésnap


Alexander Girard 1907. május 24-én született New-Yorkban. A multikultúrális (francia, olasz, ír) gyökerekkel rendelkező családban nevelkedő Alexander már gyerekkorában bejárta a világot. Tanulmányait Firenzében és Rómában végezte, majd Rómában illetve New-Yorban tevékenykedett.


Textíltervezőként igen korán nagy sikereket ért el, munkássága rendkívül sokszínű és kiterjedt volt. Különös figyelmet szentelt a népművészeti elemek gyűjtésére és tanulmányozására. Sok kihalófélben lévő iparágat és kézműves mesterséget mentett meg áldásos tevékenységével és emelte fel ezek művelőit a feledés homályából a divatos design világ szintjére.


Munkáira a már befutott kortársai is felfigyeltek, dolgozott együtt Verner Panton-nal, George Nelson-nal és az Eames házaspárral. Girard Hermann Millernél helyezkedett el, ahol Nelsonnal és Eamesékkel karöltve formálták szó szerint a design világát.


Közös munkáikon túl Girard saját jegyzésű alkotásokat is készített, melyek mind jól felismerhetően viselik magukon a multikultúrális népművészeti jegyeket és az organikus és geometrikus formavilág érdekes egyvelegét.


A Girard tárgyak színvilága is egyedi, itt is szintén a népművészetben használatos erős, telt színeket részesítette előnyben, textíljein pedig az általa kutatott mexikói kézzel szőtt anyagok színvilága is erős hatást gyakorol.


Girard tényleg nagyon széles spektrumon tevékenykedett. Kalligráfiai munkát is végzett és rengeteg betűtípus fűződik nevéhez.


Egy már feledésbe merült, de legendás, design centrikus légitársaság arculati terve is Girard munkáját dícsérte. Az Egyesült Államok-béli Barniff Airlines számára Ő tervezte a logójuktól kezdve a repülégépek utasterén át, a földi személyzet egyenruháját is. A 70-es évek hangulatát esszenciálisan magán hordozó stílusjegyek meghökkentőek lennének manapság.

Alexander Girard születésnapjának alkalmából május 22-én szombaton és Pünkösdöt követő kedden május 25-én az általa tervezett Vitra termékek kedvezményesen kaphatóak. A kedvezmény vonatkozik az azonnal vihető és a jelzett napokon megrendelt Girard tárgyakra.