Hírlevél feliratkozás

Hírek

50 éves a Panton Chair

Verner Panton bár már korábban is készített pár vázlatot, először 1959/60-ban kezdett el egy darabból álló konzolos műanyagszék gondolatával jobban foglalkozni. Ekkor még nem volt előre látható, hogy végül 10 évre lesz szükség az ötlet megvalósításához. Amikor 1967-ben, az első Panton szék,- melyet már Panton a Vitránál fejlesztett ki-, kikerült a piacra, már egy szokatlanul hosszú és nehéz fejlesztési folyamat volt mögötte. Egy folyamat, ami a kereskedelembe való bevezetéssel nem ért véget. Az elkövetkező években még számos változáson ment át a szék, mind anyagában és gyártási technológiában, miközben a korszak szimbólumává és a bútor design ikonikus darabjává vált.

Minden a hatvanas években kezdődött, amikor Verner Panton ellátogatott a Vitrához, hogy megmutassa Willi és Rolf Fehlbaumnak  a műanyag prototípust. Lenyűgözte őket a tömeggyártás gondolata. Végül 1967-ben megjelent a piacon. Az első model üvegszál-erősítéses poliészter volt, ezután egy merev poliuretán hab, majd fröccsöntött Luran S követte. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy az utóbbi anyag hajlamos fáradásos törésre, emiatt a Vitra 1970-es évek végén felfüggesztette a gyártást.



Azonban Verner Panton kezdeményezésének köszönhetően a komplex, de megbízható rideg poliuretán habot használó öntési módszert az 1980-as években újrakezdték és napjainkban is használják. Ez, a design ínyencek szánt modell a Panton Chair Classic nevet viseli.

A műanyag-technológiában időközben bekövetkező számtalan változás lehetővé tette, hogy a Panton Chair egy új technológiával, fröccsöntött műanyagból készüljön. Az anyag most polipropilén, mely teljes mértékben újrahasznosítható. A megújult fröccsöntési technológiának köszönhetően a széket egy olcsóbb változatban kínálják, ezáltal ez a klasszikus darab a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált.


Még Verner Panton 1988-as halála után is folytatódott a munka ezen a klasszikuson. Marianne Panton jóváhagyásával, 2006-ban a Vitra elindította a régi terveknek megfelelően a Panton Juniort, a gyerekváltozatot. A Panton Chair mindig is a gyerekek kedvence volt: kedvelik az élénk színeit, a görbéi kellemes lágyságát és azt a tényt, hogy nem csak egyszerűen megmászni lehet, de kiváló odú, vagy éppen rejtekhely. Anyagában és formájában teljesen megegyezik a teljes méretű modellel, ám mintegy 25%-al kisebb. Ez teszi kedvelt ülőhellyé az óvodákban, általános iskolákban.



Az évforduló alkalmából a Pointzero 2010. október 22. és november 22. között kedvezményesen kínálja a Panton-székeket. Itt a lehetőség, hogy dizájntörténeti bútorokkal dobja fel az otthonát, kedvező áron.
A részletekért keresse kollégáinkat!